Akárcsak a mesében.. hoztunk is ajándékot, meg nem is, lean-ezünk is, meg nem is. E gondolat mögött a lean szakmai központ által indított szavazás eredménye áll, melyben az iránt kérdeztük a látogatókat, hogy vajon a vállalatuknál mennyien érzik magukénak a lean elveit, illetve azok használatának és követésének szükségességét. A napjainkban egyre kiszélesedõ hitelválság is szükségessé teszi a karcsúsítás elveinek fokozott alkalmazását.
Minden üzleti vállalkozás alapvetõ célja, hogy a piacon való megmaradás érdekében egyre okosabban, szervezettebben mûködtetett folyamatokkal állítsa elõ értékeit. A Toyota termelési rendszere, a Toyota Production System jogosan kapta meg nemrég a „Thinking Production System” módosított elnevezést (forrás: Concordia). Az emberi szellemi erõ kihasználása, vagy inkább felhasználása a kérdéskör alfája és omegája.
Ahhoz, hogy az értékteremtésben szerepet játszó folyamatok fenntarthatóan mûködjenek, és fejleszthetõk legyenek, a vállalkozásnak rendelkeznie kell azzal az úgynevezett „kritikus tömeggel”, vagyis minimális létszámú és szükséges szaktekintéllyel rendelkezõ munkavállalói csoporttal, akire támaszkodva a piaci körülmények jelentette változások kezelhetõk. Nem szabad elfelejteni, hogy a kaizen elvekre igazán nem akkor van szükség, amikor a válság már a nyakunkon van, hanem ezen elvekre építve kell a megelõzés érdekében folyamatosan fejlesztenünk és kézben tartanunk a folyamatainkat.
Folyamataink fejlesztése magában hordozza a változás és változtatás szükségességét, melyet kollégáink a maguk bõrén is éreznek a mindennapokban. Legyen az akár pozitív vagy akár negatív változás, mindenképp érzelmeket vált ki.
Ha fenntartható változtatást akarunk elérni, a legjobb, ha minél nagyobb létszámú elkötelezett kollégát tudunk magunk mellett. Õk lehetnek azok, akik akár a munkaközi szünetekben is készek gondolatokat ébreszteni a többiekben, elültetni pár hasznos gondolatot a fülekben. Szükség van rájuk, hiszen a lean mûködtetése mögött rejlõ szükséges alapoktatások nem elegendõek. Egy oktatás során hallott, megtanult okosságok általában 10-20 százaléka marad meg maradandóan a hallgatóságban. Annak érdekében, hogy a tananyagból valódi tudás, illetve magunkénak vallott látásmód (vagy nevezzük filozófiának) váljon, bizony a nap nagy részében figyelnünk kell a részletekre.
Szavazásunk eredménye azt mutatja, hogy a vállalatoknál általában a létszám 5-15% -a vallja magáénak a lean elveit, és kész is tenni érte proaktívan. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy száz fõs vállalatnál 5-15 munkavállaló az, aki kész tenni a jobbításért, észreveszi a veszteségeket és hangot ad észrevételeinek. Õk azok, akik a vállalat lean-motorját képezik, legyenek akár felsõvezetõk vagy beosztottak. Ideális esetben ez a létszám sokkal magasabb kellene legyen, hiszen közös érdek a versenyben maradás, közös érdek a veszteségek megszüntetése. Minden ki nem mondott szó, meg nem valósított munkavállalói jó ötlet kidobott pénzt jelent a vállalkozás számára.
A szavazás üzenete egyértelmû: erõsen dolgozni kell a lean terjesztésén, és a munkavállalók bevonásán. Az ember, mint a lean folyamatok alapvetõ tényezõje és értéke kell húzza a lean iránti igényeket is. Munkavállalóink motiválása, bevonása pedig egyértelmûen menedzsment feladat és szerepkör! Nosza, tisztelt vezetõ kollégák, mutassuk meg, mennyire támaszkodunk beosztottinkra!
Fenti értékelés a LeanCenter (http://www.leancenter.hu/) közösség tagjainak véleménye alapján alakult ki.
Tömpe László
LeanCenter