E-mail Nyomtatás PDF
AddThis Social Bookmark Button
A termelés átszervezése a „Lean manufacturing” elvei alapján jelentősen javíthatja egy-egy vállalat hatékonyságát, csökkentheti a költségszintet. Másfél évvel ezelőtt a Schneider Electric zalaegerszegi gyára is hasonló fejlesztésbe kezdett, és ennek eredményei különösen a válság idején értékelhetők nagyra, derült ki Marosvári Árpád gyárvezetővel folytatott beszélgetésünkből.

Kérem, foglalja össze röviden cégük történetét!
Cégünk jogelődje, a VERTESZ (Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat) Elosztóberendezés Gyár 1951-ben alakult a Ganz Villamossági Művek egyik osztálya és a Siemens együttműködésének eredményeként. A cég hosszú ideig budapesti telephelyen működött, de miután az később kicsinek bizonyult, Zalaegerszegre költözött. Hamarosan azonban ez a telephely sem volt elég nagy, ezért új gyár épült, ahol a kismegszakító- és a berendezésgyártás egy telephelyre került. Időközben a vállalat több akvizíción is átesett, és végül a Schneider Electric tulajdonába került, amely a termékpaletta fejlesztésével igyekezett bővíteni a termékkínálatát, illetve erősíteni a piaci jelenlétet.

Azóta is ugyanezen a telephelyen működnek?
Nem, a jelenlegi gyárba 2004-ben költöztünk, amikor stratégiai döntés született a közép-kelet-európai jelenlét megerősítéséről: így került arra sor, hogy zöldmezős beruházás keretében felépíttettük a jelenlegi gyárat egy vállalkozóval, és azóta is béreljük tőle a telephelyet.
Miután a gyártmánypaletta jelentősen bővült az új gyár birtokba vételét követően is, hamarosan kevésnek bizonyult a rendelkezésre álló 2000 négyzetméternyi terület, ezért 2007-ben 5000 négyzetméterre növeltük a gyár területét.

Milyen elektromos berendezéseket gyártanak?
Kis- és középfeszültségű villamos elosztók gyártása a szakterületünk. Vagyis olyan elosztó, illetve védelmi berendezéseket gyártunk, amelyek egy-egy ipari komplexum (erőmű, olajfinomító, bánya, ipari gyártóhely) vagy köz- és lakóépületek területére beérkező villamos energiát osztják el aszerint, hogy milyen teljesítményre és védelemre van szükség az adott felhasználási ágon (ipari berendezések, villanymotorok, liftek, világítás stb.).


Az interjú teljes terjedelemben itt olvasható >>




 
Lean menedzsmentTovább
A Toyota-módszer 14 alapelve„A Toyota alapítása óta ragaszkodunk ahhoz az alapvetõ elvhez, hogy kiváló minõségû termékek és szolgáltatások létrehozásával ...
Lean ITTovább
CA Lean IT: megnövelt termelékenységA CA Inc. 13 olyan új és továbbfejlesztett Enterprise IT Management (EITM) terméket jelentett be, amelyek segítenek az IT vezetőknek a CA “Lean IT” megoldásának megvalósításában, csökkentve ezzel a pazarlást, ...