E-mail Nyomtatás PDF
AddThis Social Bookmark Button

2011 őszi „Lean Est”-je ismét nagy számban vonzotta jelen esetben a minőségügy és a lean kapcsolatában érdekelt kollegákat, hiszen az október 19-én rendezett fórum, több mint 200 résztvevő regisztrálása már jóval a kezdés előtt elkezdődött. A nap 8 előadásából állt, kis- és nagyvállalatok lean illetve minőségirányítási szakemberei felvezetésében hallhattak a résztvevők előadásokat a két rendszer együttműködéséről.

A délutánt a LeanCenter megnyitója után a Lean Quality rendezvénynek helyt adó Dunaújvárosi Főiskola minőségügyi munkatársának bemutatója nyitotta, melyből megismerhettük az iskola minőségfejlesztésének lépéseit.

Az Audi Hungária Kft. képviseletében Kővári Róbert előadása következett, melyben a lean szakértő a minőségellenőrzést valamint a leant állította egymással szembe, melyben hangsúlyozta, hogy nem elég tanúsítványoknak, szabványoknak megfelelni, a vállalat teljes szemléletmód váltása szükséges.

Horváth Károly, a HK-Fúzió Trade Kft. ügyvezetője prezentációjában ismertette a hallgatósággal egy kisvállalat hatékonyság- és folyamatfejlesztési újításait, melynek lényege, hogy a kevesebb létszámtól függetlenül, úgy kell működniük a mindennapokban, mintha már egy nagyvállalat lennének.

Azt ezt követő szünetben alkalom nyílt egy kávé mellett a szakmai hallgatóságnak megismerkednie egymással, vagy feltenni az előadók számára azokat a kérdéseket, melyre közvetlenül szereplésük után nem került sor.

 

A Lean Quality előadóinak sorát Megyesi Gábor, az Erste Group Bank AG képviselője követte. Az ő vezetése alá tartotó csoport minőségügyi fejlesztéseiről tartott beszámolójában ismertette azok megtérülési mutatóit, valamint eladhatóságát a felső vezetés számára a további projekttámogatás érdekében.

A Nilfisk Advance Production Ltd részéről, Sipos Szabolcs rendhagyó és interaktív előadása egy újabb színt vitt a fórum programjába, hiszen egy videón keresztül ismertette a lean bevezetés előtti, a jelen, valamint a várható jövőbeli környezetét és feltételeit vállalata gyártási folyamatainak.

A középső előadói blokkot Hevesiné Kővári Éva, az ISD Dunaferr Zrt. minőségügyi és környezetvédelmi igazgatójának prezentációja zárta, melyben bemutatta a lean és annak eszköztárának bevezetését egy nagy hagyományokkal rendelkező vállalatnál. A hagyományok egyrészről kapaszkodót adnak, másrészről akadályozzák a fejlődés útját.

A kapcsolatépítési lehetőségekre is alkalmas szünet után a fórum két utolsó előadása következett.

Szűcs Zoltán, az EDF Démász Zrt. szolgáltatásfejlesztési osztályvezetője előadásában ismertette a lean és a minőségirányítás kapcsolatát vállalatánál, melyet egy vidám videó vetítés zárt, melynek főszereplői az ügyfélszolgálat, valamint a call-centeres kollégák voltak, zenei aláfestéssel ismertetve szolgáltatásuk folyamatait.

A szakmai fórum utolsó előadását a Rába Futómű Kft. képviseletében Kocsis Sándor mutatta be. Prezentációjának szakmaisága, gyakorlatiassága méltó zárása volt a fórumnak, melyben vállalata támogató folyamatainak minőségmenedzsment és lean elemit ismertette a résztvevőkkel.

A Lean Quality zárásaként értékes nyeremények, többek közt egy kétszemélyes vacsorameghívás, 20 fős kalandpark belépő, valamint a LeanCenter által felajánlott tanácsadási és lean audit kedvezmények kerültek kisorsolásra.

Nagy örömünkre szolgált, hogy köszönthettük Lean Est rendezvénysorozatunk ezredik részvevőjét, akinek egy Hollóházi vázával, csoportos kalandpark belépővel, valamint egy nagy értékű tanácsadási kedvezménnyel gratulálhattunk.

Köszönjük minden kedves jelenlévőnek a részvételt és reméljük, hogy találkozunk a következő Lean Esten is, 2012 tavaszán!

 

Előadás anyagok:

 

 

 

 

 

 

 


Az előadások video részletei:

 

 

 

Néhány résztvevői gondolat a Lean Quality fórumról:

„Szerintem nagyon jól sikerült a rendezvény, köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem. Érdekesek és tartalmasak voltak az előadások, kiváló a helyszín és tökéletes volt a szervezés, gratulálok!”

„A konferencia erőssége a sokrétűség volt, a termelők, szolgáltatók előadása nagyon tetszett. Nagyon jó volt az időgazdálkodás, lehetőséget biztosítottak a résztvevők a személyes kapcsolatfelvételre.”

„Sokrétű témaválasztás, számos érdekes területről. Megfelelő arányú komoly/vidám megközelítés, jó moderátor.”

„Javaslom, hogy még számos ilyen szakmai délutánt rendezzen a LeanCenter! Nagyon jó kezdeményezés, mint a résztvevők és érdeklődők száma is mutatja! Nagyon jó, tematikusan összeszedett témák és meghívott előadók voltak most is.”

„Nagyon tetszett, hogy a Lean módszer alkalmazásában jártas és kezdő előadók egyaránt lehetőséget kaptak gondolataik megosztására. Jó ötlet volt, nemcsak hagyományos előadás típus volt látható.”

„Az egész est hangulata nagyon barátságos, közvetlen volt, nagyon tetszett. Szakmailag sokszínű, tág, mégis részleteket mutató is volt.”

 

 

 
Lean menedzsmentTovább
Hat végzetes hiba a LEAN bevezetése kapcsán (2.rész)Eldöntöttük, hogy „lean-ezünk”, ez már fél siker… de mikor leszünk már lean-ek? Meddig tart a lean bevezetése, lehetséges az, hogy jövő hétfőtől lean-t mutassunk be a külföldi vezetésnek? Gyakran lehet ...
Lean ITTovább
Tecnomatix termékcsaládA digitális gyártástámogató eszközök napi használata mára a kisebb és közepes méretû cégek számára is elérhetõvé vált annak érdekében, hogy a gyártás optimalizálásával, és a gyártási költségek ...