E-mail Nyomtatás PDF
AddThis Social Bookmark Button
A TPM (Total Productive Maintenance) egy japán eredetű termelékenység-fejlesztési rendszer. A történelmi szálakra támaszkodva joggal hihetnénk, hogy a távolkeleti szakemberek értik a leginkább a bevezetés módját, azonban meg kell jegyezni, hogy ezt a rendszert kialakulása után a világ számos pontján továbbfejlesztették (pl. az USA-ban, Franciaországban), és végül Ausztráliában alakult ki a mai TPM III, amely korszerű termelési, karbantartási és menedzsment eszközöket ötvöz magában. E megközelítést terjesztjük mi is gyakorlatiasan Magyarországon, míg a japán kollégák rendületlenül kitartanak a '60-as, '70-es évek TPM szemlélete mellett.

A fejlődés trendjének megfelelően hazánk cégeinél járva sorra halljuk, látjuk, hogy elégedetlenek a távolkeleti tanácsadókkal, aminek közvetlen következménye, hogy egyre másra adják ki útjukat, választva hazai segítséget. Belátta a piac, hogy a név kevés! A Partnerek elmondása szerint a külföldi szakemberek sokszoros napidíjért cserébe (az egyiküknél két tanácsadói napért ötmillió forintnak megfelelő összeget számláztak) a töredékét sem képes nyújtani annak, mint magyar versenytársaik.

Ez a tendencia persze egyáltalán nem meglepő, ismerve a hazai TPM bevezetések sikertörténeteit. Az A.A. Stádium Kft.-vel dolgozó cégek TPM-je egyre másra válik cégcsoport standarddá, nemzetközi „Best Pactice”-szé. Mindez nem véletlen, megalapozza a néhány év alatt realizált, mondhatni jelentős OEE növekedés. Magasra tettük a lécet, de az eredmények sem maguktól jöttek, hanem a módszertan folyamatos, innovatív fejlesztését célzó kitartó fáradozásaink gyümölcseiként. Fejlesztéseink eredménye, hogy a szakirodalmat nem csak olvassuk, alkalmazzuk, de nem kis részben írjuk is. Ilyen mértékű eredményekkel még az óriási előnyükben bízva „elszunnyadó”, majd későn ébredő külföldi szakértők sem képesek felvenni a versenyt, és tudják ezt a magyar cégek is.

Magyarország a TPM új központja?

Választ adni nem tudunk/merünk, és nem is akarunk. Viszont folyamatosan küzdünk azért, hogy eredményeinket látva mások, a felhasználók, a TPM alkalmazói, egyre többen hasonló véleményt fogalmazzanak meg.

Döntsön a TPM bevezetése mellett, válassza a számtalanszor bizonyított utat, és nem fog csalódni. Sikerek sokasága garantálja, hogy az A.A. Stádium Kft.-nél kidolgozott módszerekkel cége elérheti céljait: a termelést sújtó veszteségforrások drasztikus visszaszorítását, magasabb termelékenységet, folyamatosan javuló minőséget, azaz végső soron magasabb profitot.
Döntsön a TPM bevezetése mellett és biztosítsa a hosszú távú versenyelőnyt cégének. Keresse Péczely György tanácsadónkat információért vagy referencia anyagért a 20/330-5545 számon, a tpm@aastadium.hu címen, vagy látogassa meg honlapunkat a www.aastadium.hu oldalon.


Címkék: TPM

 
Lean menedzsmentTovább
Szempontok a sikeres szervezeti kultúraváltáshozEgy szervezet kultúrájának megváltoztatása az egyik legnagyobb kihívás a vezetés számára. A közös értékrend, az alapvető feltevések a szervezet viselkedési normáiról a kultúra tartóoszlopai, ugyanakkor a ...
Lean ITTovább
Tecnomatix termékcsaládA digitális gyártástámogató eszközök napi használata mára a kisebb és közepes méretû cégek számára is elérhetõvé vált annak érdekében, hogy a gyártás optimalizálásával, és a gyártási költségek ...