Már maga a cím is furcsának tűnhet egy a Lean managementet kevéssé ismerő olvasó számára. Az, hogy egy Lean üzemben hogyan keletkezhet egyáltalán veszteség, paradoxonnak tűnhet. Nem így van. A Lean alapvetése az ún. Kaizen elv követése, aminek bár nincs konkrét megfelelője a magyar nyelvben –legyünk optimisták még nincs - a folytonos javítást, az állandó jobbítást jelentheti.
Idén ősszel immár negyedik alkalommal szervezzük meg azt a Lean Hatékonyságfejlesztési Training Sorozatot, aminek létrehozásával a résztvevők gondolkodásmódját igyekszünk megváltoztatni.
Nem elég…
A tantermi foglalkozások során és a résztvevők által megfogalmazott elvárások alapján úgy látjuk, hogy a sikerhez nem elég az elméletet gyakorolni, nem elég, ha a tapasztalt tanácsadókkal folytatunk konzultációt a Lean sikeres vagy sikertelen megvalósítási gyakorlatáról, nem elég, ha konferenciákon halljuk ki milyen sikertörténettel rukkol elő, ezt látnunk kell élőben! Egészen más, amikor az üzemi levegőt beszippantva, a Lean koordinátorokkal a gyártósorok mellet beszélgetve tapasztaljuk meg, hogy milyen munka is fekszik egy, egy Lean bevezetési projekt sikerében.
Mi a Hozzáadott értéke egy veszteségvadászatnak?Mindkét fél számára értékes egy ilyen „találkozó”. A látogató számára a tanteremben elsajátított – sokszor játékos formában megismert - módszereket élesben láthatja működni. Sőt olyan ötleteket generál,
ami egy hétköznapi üzemben tett látogatás alkalmával nem tapasztalható meg. Legyen szó a vizualizálásról vagy a dolgozói ötletek hasznosításáról egy a Lean-t alkalmazó cégnél tett látogatás so
k fájdalmas tapasztalattól kíméli meg a leendő alkalmazókat. Még olyan szakértők számára is hasznos egy ilyen látogatás, akik már komoly eredményeket értek el a Lean terén. Miért? Megerősíti bennük, hogy a bevezetéssel kapcsolatos problémák máshol is léteznek, ugyanakkor lehetnek olyan megvalósítások, amik visszaigazolást nyernek, ez által is erősödik a Lean alkalmazásába vetett bizalom.
A fogadó cég részéről a nyereség kettős. Egyrészt lehetőségük van visszaigazolást nyerni a már alkalmazott módszerek megfelelőségéről vagy azok pontosításának lehetőségeiről – hiszen a látogatók többsége maga is gyakorlati szakember (termelésvezető, minőségirányítási vezető, folyamatfejlesztő mérnök vagy éppen gazdasági vezető). Másrészt egy olyan díjmentes és a látogatók számának függvényében teljes körű auditot kapnak, mely értéke a jelenlegi tanácsadói piac árait figyelembe véve többszázezres nagyságrendet képvisel. Tudjuk, hogy egy bizonyos idő után az ember vakká lesz a saját területén.
Naponta megyünk el olyan veszteségek mellett, amik ’kiszúrják a szemünket’, mégse látjuk őket. Ebben nagy segítség egy külső szem, akinek feladata, hogy ezeket a veszteségeket azonosítsa.
Mit tud a Knorr-Bremse…
A tavaszi Trainingsorozat Lean veszteségvadászatának helyszínét a Kecskeméti Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezetői biztosították. A cég napjainkban a Knorr-Bremse cégcsoport haszonjármű üzletágának stratégiai fontosságú gyártóbázisa, és 1996-tól a kelet-közép-európai értékesítés központja is. A cégcsoport kutatás-fejlesztési tevékenysége Magyarországon 1995-ben indult, és 1999-ben a multinacionális vállalatok között elsőként hozott létre fejlesztő intézetet hazánkban, Budapesten.
A gyár terjeszkedéséből, más üzletágak és cégek beolvasztásából származó komoly tapasztalatokkal rendelkezik. Ez jelentkezik a termékskála és a különböző technológiák elsajátításának kényszeréből, ami nagyfokú rugalmasságot követel meg a munkaszervezés területén. A Knorr-Bremse Group konszern második legnagyobb európai gyára a kecskeméti gyártóbázis, amely a komplexitást tekintve a vállalatcsoport egészében az első helyen áll, mivel 2 300 élő cikkszámot állít elő.
A Veszteségvadászok szerint…A lehetőség, hogy a tantermi ismeretek gyakorlati megvalósulásával is megismerkedhettek a résztvevők egyöntetű tetszésnyilvánítást eredményezett.
Sokan ezzel a látogatással kapták meg a végső bizonyítékot, hogy a Lean módszerek alkalmazására a munkatársak is – ha nem is mindig könnyedén – de bevonhatók és motiválhatók. Bár többen szkeptikusok voltak a látogatást megelőzően, hogy vajon lesz e általuk is talált fejlesztési pont egy a Lean-t már több éve alkalmazó vállalatnál, mégis
beigazolódott, hogy a Kaizen gondolkodásmód elsajátítása, rávezeti a veszteségeket vadászó kollégákat a jobbítási lehetőségek felismerésére. Mind a fogadó cég, mind a résztvevő ’veszteség- vadászok’ záró gondolatai alapján, megerősítést kaptunk, hogy szükség van továbbra is az ilyen benchmarking jellegű látogatásokra a képzési programban.
Nem gondoljuk, hogy tökéleteset alkottunk ezzel a képzéssel, nem is ez volt a célunk – hanem az, hogy egy Magyarországon eddig hiányzó képzési formát vezessünk be a Lean oktatás területén.
A képzés folyamatos tökéletesítésének eredménye az a program, mely a legnépszerűbb a gyakorlati munkát prezentáló zárónap mellett. Ez a veszteségvadászattal összekötött gyárlátogatás egy a Lean-t a gyakorlatban már részben vagy egészben megvalósító vállalatnál, továbbra is programunk része lesz.
2009. Őszén újra sor kerül egy Lean-t alkalmazó nemzetközi díjjal kitüntetett üzem látogatására!
Ne maradjon le Ön sem, hiszen igazán csak a gyakorlatban ismerhető meg a LEAN módszer igazi ereje.