Egy funkciócsoport mozdulatelemzésének segítségével optimalizálhatjuk annak felépítését, és ezzel a későbbiekben jelentős költséget takaríthatunk meg.
Az információáramlás felgyorsulása és a fejlesztési folyamatban szerepet játszó partnerek számának bővülése egyre nagyobb terhet ró a fejlesztőmérnökökre is. Egy belső égésű motor fejlesztési folyamatában az alkatrészekre vonatkozó konkrét módosítási javaslatok érkezhetnek a legkülönbözőbb területektől, úgymint a gyártástervezéstől, a gyártóterületektől, a kísérleti motorokat gyártó központoktól, a szerviztől stb. A termékfejlesztés folyamata – egy megfelelően komplex termék esetében – több évvel a piacra bocsátás előtt megkezdődik. A fogyasztói trendek és piaci elemzések alapján megfogalmazódik az igény, hogy adott időben adott áron szükség lesz valamire.
Tehát a leendő termék legelső megjelenési formája nem más, mint egy gondolat, amely a fejlesztés folyamata során követelményjegyzékké, dokumentumokká, analízisekké, kockázati elemzésekké, előszéria- és szériatermékekké növi ki magát. A termék fejlesztésének folyamata során egyre több információ generálódik, ami mind több embert foglalkoztat. A koncepciófázisban elkészülnek az első kísérleti termékek, az első CAD-es dokumentumok. Ebben a fázisban nagyon alacsony darabszámmal és roppant magas költséggel készülnek el a leendő belső égésű motorok.
Koncepciótól a gyártásig
A koncepciófázis jellemzője, hogy általában több, alapvetően különböző koncepciót fejlesztenek egymással párhuzamosan. Ezen szakasz végén eldöntik, hogy melyik a legéletképesebb verzió. Ha továbbra is zöld utat kap a projekt, akkor a kiválasztott verzió továbbfejlesztésével elérkezünk a fejlesztési fázisba. Ez a rész két nagyobb egységre tagolódik. Az elsőben a követelményjegyzéken végighaladva a koncepciófázis tapasztalataira alapozva rögzíteni kell az integrálandó funkciókat.

Minden munkahelyen újabb alkatrészt építenek fel a félkész termékre
A másodikban rögzíteni kell az egyes funkciókat kielégíteni képes technikai csomagokat. A következő nagyobb – egyben a gyártás megkezdése előtti utolsó – egység a felfutási fázis. Ekkor már nagy változtatások nem történnek a terméken, a darabszám emelkedik, az egységköltség ezáltal pedig csökken. Ekkor a fő cél a gyártás megkezdésének előkészítése.
.
Hangsúly az értékteremtésen van
A termék kifejlesztése után megkezdődik a gyártás. Minden termelőcégnek alapvető érdeke, hogy a költségeit a lehető legalacsonyabb szinten tartsa, hisz csak egy hatékonyan működő cég tud a konkurencia termékeivel versenyezni. Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy szalagszerű összeszerelő gyártósort, amely mentén munkahelyek vannak elhelyezve. Minden egyes munkahelyen újabb és újabb alkatrészt építenek fel a félkész termékre. A gyártósoron dolgozóknak vannak értékteremtő és nem értékteremtő tevékenységei. Értékteremtő tevékenység például az, amikor a dolgozó illeszt egy alkatrészt, de amíg a tárolóból elviszi azt a beépítés helyére, az nem értékteremtő feladat.
A gyártási költségek egy része a gyártósor átszervezésével csökkenthető, de az értékteremtő tevékenységek ebben a fázisban már nem módosíthatók, hisz a termék fejlesztési fázisa már lezárult. A gyártási költségeknek ezt a részét sokkal korábban, a koncepciós és a fejlesztési fázisban lehet csak csökkenteni. Ezért nagyon fontos és gyorsan megtérülő befektetés a gyártásoldali konstrukciós javaslatok érvényesítése a motor fejlesztési folyamatában. Az Audi Hungária Kft. számára olyan fontos ez a feladat, hogy nemrégiben – Kísérleti Motorgyártó Központ néven – külön területet alapítottak erre.

A komplexitás mérhető
Felmerül a kérdés, hogyan lehet érvényesíteni a gyártás irányából a módosítási javaslatokat. Mi lehetne a mérőszám? Kiváló és nagyon jól mérhető cél a termékek komplexitásának csökkentése, amelyet a konstrukció átgondolásával, funkciók összevonásával, jól átgondolt benchmark-tevékenységgel és egyéb más eszközökkel lehet elérni. Egy alkatrész összetettsége jól mérhető azzal, hogy mit kell tenni a szerelőnek ahhoz, hogy az a rendeltetési helyére kerüljön.

A teljes termék komplexitása meghatározó jelentőségű
A mozdulatsor időszükséglete – bizonyos szabályok bevezetése mellett – a gyártósortól függetlenül igen pontosan meghatározható. Egy ilyen termékterv felépítése még az MTM-1 mozdulatelemzési eljárással is nagyon időigényes, de a tervek később a gyártástervezés fázisában is felhasználhatók. A terméktervek felépítésének átfutási idejét nagyban lehet gyorsítani standard építőelemek kifejlesztésével és konzekvens használatával. Ezzel az eljárással a munkalépések 40-50 százaléka nagyon gyorsan elkészíthető.
Nem könnyű a meggyőzés
Az előzőekben leírt módon tehát kimutatható és mérhető az alkatrész, az előszerelt egység és akár egy teljes termék komplexitása is. Egy bizonyos funkciócsoport elkészített mozdulatelemzésének segítségével optimalizálhatjuk annak felépítését, és ezzel a későbbiekben jelentős felesleges gyártási költséget kerülhetünk el. A munka legnehezebb része – az adatbázis helyes felépítése, folyamatos karbantartása mellett – talán a fejlesztőmérnök meggyőzése, hisz minden egyes újabb javaslattal rengeteg munkát generálunk a többi társterületnek.
Gregosits Zoltán - GyártásTrend Magazin
.