E-mail Nyomtatás PDF
AddThis Social Bookmark Button
Ahogy megyünk kifelé a 2011-es évből, máris a jövő tavaszi Lean Est szervezése a téma. Mint azt Tagjaink már megszokhatták, a tavasz és az ősz mindig a Lean Est-ek időszaka. Ilyenkor egy-egy speciálisabb terület, téma köré szervezünk előadásokat, bemutatókat az érdeklődők számára.
A helyszínek jellemzően hazai felsőoktatási intézmények, 2012 tavaszán a Pannon Egyetem falai közt szervezzük a rendezvényt.
A LeanCenter szeretné felhívni minden olyan lean szakember, vállalati vezető figyelmét a rendezvényen való előadás megtartására, akik vállalatuk példájával, tapasztalataik megosztásával, előadásaikkal hozzájárulnának a LEAN EST szakmai színvonalának emeléséhez! A fókuszban ez esetben az elhibázott lean rendszerépítések, rosszul kialakított megoldások, hibásan értelmezett és alkalmazott eszközök állnak, kiegészítve a meghozott korrektív intézkedések, esettanulmányok ismertetésével.
 
Tervezett témák:

  • Mit tervezett és hogyan valósította meg a cég a példában szereplő eszköz alkalmazását?
  • Hogy zajlott a tervhez való eltérés feltárása?
  • Miként sikerült megfelelő kommunikációval megőrizni az elhibázott lépés után is a lean hitelét a vállalatnál?
  • A csapatmunka szerepe a hibából való kilábalás során
  • A hibást keressük vagy a hiba okát?
  • Az egész rendszer omlott össze vagy csupán egy eleme okozott fejtörést a vállalatnak?
  • Mit tanultunk a hibáinkból?
  • Hány elhibázott lépést bír el egy lean elvek szerint működni kívánó szervezet?
  • Elszúrtuk, bevallottuk, megtanultuk!
  • stb..
Ha a fenti témák felkeltették érdeklődését és értékes, hasznos szakmai tapasztalattal rendelkezik azokat illetően, jelentkezzen előadónak a 2012 tavaszi LEAN EST fórumra!
.
Jelentkezés:

A LEAN EST-re az előadók és egy vendégük számára díjtalan belépést biztosítunk. Ha előadóként részt szeretne venni a lean szakmai fórumon, kérjük, küldje el jelentkezési szándékát a tervezett témával 2011. december 31-ig a marketing@leancenter.hu e-mail címre

A LeanCenter célja, hogy csakúgy, mint minden más lean témát érintő rendezvénye, a 2012 tavaszi LEAN EST is a lean szakma eredményeit figyelembe véve kerüljön megrendezésre továbbá, hogy az eddigiekhez hasonlóan a résztvevők munkájukban alkalmazható, hasznos információkkal térjenek vissza cégeikhez és kérdést kapjanak válaszaikra az előadások és beszélgetések során.
.
.
Várjuk megtisztelő jelentkezését!
Kérjük, továbbítsa a felhívást kollégáinak is!