E-mail Nyomtatás PDF
AddThis Social Bookmark Button

1. ÁLLÁSHIRDETÉSÜNKET OLVASVA MI AZ, AMI LEGINKÁBB MEGFOGTA ÖNT AZ ADOTT MUNKAKÖRREL KAPCSOLATBAN?

A.) Az álláskeresésem kapcsán elsõdleges szempont volt számomra, hogy a vállalat, ahova pályázok, a közelben legyen, valamint hogy jó hírnévvel és biztos háttérrel rendelkezzen. Az Önök vállalatáról sok jót hallottam és olvastam is, dolgozik is itt ismerõsöm, és mivel jómagam pár kilométerre lakom innét, ideális lenne a munka számomra.

A válasz értékelése >>

 

B.) Nagyon sok hirdetésre beadtam a pályázatomat és reménykedtem benne, hogy hamarosan csörögni fog a telefon. Nem igazán tudnám megmondani, hogy mi fogott meg a hirdetésükben, egyszerûen éreztem, hogy ide is pályáznom kell. Ezúttal nem csaltak az érzéseim, hisz itt vagyok Önöknél és ezúton is köszönöm a lehetõséget.

A válasz értékelése >>

 

C.) Nem titok, hogy az utóbbi két hónapban 6 helyre adtam be pályázatomat. Átgondoltam eddigi szakmai tapasztalataimat, jövõbeni céljaimat és ezek alapján válogattam a meghirdetett pozíciók közt. Az Önök hirdetésében az fogott meg leginkább, hogy nyelvtudásomat és grafológus képesítésemet egyaránt alkalmazni tudom. Cégük nemzetközi háttere és újabb fejlesztési elképzelései számomra biztosíték arra, hogy hosszú távon képzelik el ezt a munkakört.

A válasz értékelése >>

 

2. HA A SAJÁT JELLEMZÕIT, KÉSZSÉGEIT NÉZZÜK, MI AZ, AMIT KIEMELNE, MINT ERÕSSÉG, ÉS ÚGY GONDOLJA, HOGY FELTÉTLEN SZÜKSÉGES EZEN ADMINISZTRATÍV MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉHEZ?

A.) Eddigi munkaköreimben úgy gondolom mindvégig sikeres voltam. Volt alkalmam együtt dolgozni mind vezetõ mind beosztott mérnök kollégákkal. Részese voltam sok konfliktusnak és újításnak, melyet megfelelõen tudtam kezelni. Képes vagyok a fejlõdésre, nyitott vagyok új feladatokra és igyekszem a legjobb tudásom szerint kiszolgálni fõnökömet, valamint az ügyfeleket.

A válasz értékelése >>

 

B.) Jelenleg egy 7 fõs controlling osztályon dolgozom, mint asszisztens és egyik legfontosabb feladatom, hogy mindenkitõl idõben, a pontos információkat megszerezzem, ennek megfelelõen a riportokat elkészítsem fõnököm és a társ-területek számára. Ez nagyon jó IT ismereteket, kommunikációs és szervezõ-készségek igényel, de nem utolsó sorban flexibilitást, jó kapcsolatteremtõ-készséget, empátiát is. Hiszen ahhoz, hogy idõben, pontosan és precízen tudjak dolgozni, szükségem van mások munkájára is. Természetesen igyekszem alkalmazkodni kollégáim munkarendjéhez, és mindig idõben jelzem feléjük, hogy mikor, milyen adatokra van szükségem. Úgy gondolom ezen készségekre, legfõképp a flexibilitásra, jelen munkakörben is szükség lesz.

A válasz értékelése >>

 

C.) Az adminisztratív munka sokak szerint nem igényel különösebb készségeket és képességeket. Véleményem szerint ez nem így van. Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen egy ilyen munkakörben, fontos, hogy mester szinten értsem a számítógéphez, jó szervezõ és rendszerezõ készséggel rendelkezzen. Számítógépes tudás nélkül a XXI. században elképzelhetetlen a minõségi és gyors adminisztráció. Éppen emiatt, ezen területen én is folyamatosan képzem magam. Továbbá, ahogy említettem rendezetlen körülmények közt úgyszintén nem lehet dolgozni, nálunk pl. követelmény az „5S”, amit egy remek dolognak tartok.

A válasz értékelése >>

 

3. BIZONYÁRA MÁR KEVEREDETT ÖN IS KONFLIKTUS HELYZETBE VALAMELYIK KOLLÉGÁJÁVAL. MESÉLJEN EL EGY ESETET! HOGY JÖTT KI BELÕLE?

A.) Igyekszem kerülni a konfliktusokat és az olyan embereket, akikrõl tudom, hogy képesek másokat kellemetlen helyzetbe hozni. Természetesen jómagam már voltam részese ilyen szituációknak pár csoportmegbeszélés alkalmával, de úgy gondolom azzal, hogy nem avatkoztam közbe és nem alkottam véleményt az elhangzottakról, engem nem értek sérelmek.

A válasz értékelése >>

 

B.) A konfliktusokat én egy szükséges rosszként élem meg. Csupán azért szükséges, mert ezekbõl véleményem szerint mindig lehet tanulságokat levonni. Természetesen nem rajongok az ilyen helyzetekért, de tudom, hogy a napi munka során, ahol különbözõ érdekekkel rendelkezõ, más-más értékeket képviselõ emberekkel kell együttmûködni, ott bizony akadnak nézeteltérések. A múlt hét folyamán például a termelésvezetõk vesztek össze azon, hogy kinek hány emberre van szüksége az adott gyártósorra. Egymástól akartak átszervezni embereket, és végül én, mint termelési adminisztrátor kerültem a két tûz közé, hogy oldjam meg a problémájukat. Hát nem volt egy hálás feladat…

A válasz értékelése >>

 

C.) Természetesen voltak már konfliktusaim munkám során. Az egyik leghosszabb ideig húzódó ilyen esetet kb két hete sikerült véglegesen tisztáznom. A személyzeti osztályon én gyûjtöm össze a hóközi kifizetésekhez (túlórák vagy útiköltség-térítések) szükséges adatokat. Több alkalommal is jeleztem az illetékes területek felé, hogy milyen formában küldjék nekem meg ezeket az információkat. Sajnos nem így történt, továbbra is ömlesztve, rendszertelenül jöttek az adatok, ami nekem folyamatos plusz munkát okozott és emiatt mindig csúsztak a kifizetések. A legutóbbi vezetõségi megbeszélésen helyettesítettem a fõnökömet és az ügyvezetõ elõtt durván nekem támadtak a területek, hogy én vagyok a felelõs azért, hogy a dolgozók késve kapják meg a pénzt. Mivel már több hónapja húzódott ez a helyzet, kézbe vettem a dolgot és kidolgoztam egy olyan formanyomtatványt, amit egységesen minden területnek kiadtam és meghatároztam, hogy legkésõbb 10.-ig küldjék meg nekem kitöltve a szükséges adatokkal. Elõre beírtam már nekik a dolgozók azonosítóját, és a költséghelyeket is. Azóta az adminisztratív munkám a felére csökkent, a kifizetések mindig idõben megtörténnek.

A válasz értékelése >>

4. ÖN AZ ÜGYVZETEÕ IGAZGATÓ TITKÁRA ÉS EGYBEN "JOBB KEZE". EGYIK MUNKATÁRSA A PÉNZÜGYI OSZTÁLYRÓL ÖNHÖZ FORDUL, HOGY PRÓBÁLJON EGY-KÉT JÓ SZÓT SZÓLNI AZ ÉRDEKÉBEN AZ ÜGYVEZETÕNÉL, ANNAK REMÉNYÉBEN, HOGY ÕT NEVEZZÉK MAJD KI CSOPOERTVEZETÕNEK. MIT TESZ EBBEN A HELYZETBEN?

A.) Munkaköri kötelességem, hogy diszkréten és bizalmasan kezeljek minden ilyen jellegû felém irányuló kérést és információt, emiatt természetesen nem is állítanék senkirõl sem jót sem rosszat az õ hatalmi pozíciójának befolyásolása érdekében. Ugyanakkor törekszem arra is, hogy minden kollégával jó viszonyba legyek, így neki valószínûleg azt mondanám, hogy megteszem amire kért.

A válasz értékelése >>

 

B.) Természetesen elutasítanám!

A válasz értékelése >>

 

C.) Elmagyaráznám neki, hogy én nem élhetek vissza a beosztásom adta lehetõségekkel, és emiatt nem szívesen mondanék senkirõl véleményt az ügyvezetõnek csak azért, hogy ezzel befolyást gyakoroljak döntésére. Ha az ügyvezetõ kíváncsi a véleményemre természetesen elmondom neki, hogy én hogy látom a kolléga munkáját, és ha így van, akkor a pozitívumait is. Ennél többet sajnos nem tehetek.

A válasz értékelése >>

 

5. AZ ADMINISZTRATÍV MUNKA EGY IDÕ UTÁN EGYSÍKÚVÁ IS VÁLHAT. MIT GONDOL ERRÕL? ÖN MIBEN LÁTJA EZEN A TERÜLETEN A KIHÍVÁSOKAT?

A.) Valóban részben igaza van ebben. Az eddigi munkahelyeimen is egy idõ után elérkeztem egy olyan ponthoz, amikor már nem találtam igazi kihívásokat. Emiatt aztán új állás után néztem. Kerestem valamit, de úgy érzem az Önök által meghirdetett munkakörben megtaláltam azt, ami hosszútávon kielégítené az igényeimet, és kihívást jelentene számomra.

A válasz értékelése >>

 

B.) Véleményem szerint az adminisztratív munka egyáltalán nem egysíkú. Ily módon nevezhetnénk a könyvelõ, vagy folyamatmérnökök munkáját is egysíkúnak, hiszen õk is nap mint nap ugyanazt csinálják. Ez is egy munkakör, melyben úgyszintén sok lehetõség rejlik, csak meg kell találni.

A válasz értékelése >>

 

C.) Az elmúlt 6 évben megszakítás nélkül adminisztratív területen dolgoztam. Úgy érzem, eddigi munkaköreimben sikerült megtalálnom azt, ami hosszútávon képes motiválni. Az informatikai tudás, mint tudjuk nélkülözhetetlen. Nemrégiben kaptam egy komoly feladatot, ahol excel-ben függvényekkel kellett megoldanom egy problémát. Azelõtt soha nem használtam függvényeket, így teljesen új feladat és ezzel együtt nagy kihívás volt számomra. Egyik informatikus kollégámnál munkaidõ után elvégeztem egy gyorstalpalót, és beavatott a rejtelmekbe. A kibõvített excel tudásom segítségével készítettem a termelés számára is egy dolgozói-mátrixot, mely mindkettõn munkáját hosszú távon megkönnyítette.

A válasz értékelése >>

 

6. KAPOTT-E MÁR OLYAN FELADATOT, MELYRÕL ÚGY GONDOLTA, HOGY NEM TARTOZIK AZ ÖN MUNKAKÖRÉHEZ? MIT TETT EZ ESETBEN?

A.) Természetesen kaptam. Ez szinte mindennapos téma nálunk. Már hozzászoktam ehhez és nem háborodom fel azon, ha engem, mint számlázási asszisztenst arra kér a fõnököm, hogy menjek el a földhivatalba néhány dokumentumért vagy adjak fel egy álláshirdetést a napilapban. Sokszor még tanulni is lehet az újdonságokból. Persze ezért nem kapok külön vállveregetést….

A válasz értékelése >>

 

B.) Természetesen kaptam. A munkaköri leírásomban szerepel egy mondat: „feladata minden más, amivel a felettese megbízza”… vagyis ezek alapján köteles vagyok bármely feladatot elvégezni, amit utasításként a fõnökömtõl kapok, függetlenül attól, hogy kapcsolódik-e közvetlen a munkakörömhöz vagy sem. Kicsit úgy érzem ezzel a munkáltatók visszaélnek hatalmukkal……

A válasz értékelése >>

 

C.) Természetesen kaptam. Az eddigi tapasztalataim alapján a munkaköri leírások csak 90%-ban fedik le a valóban elvégzett munkát. Ezzel véleményem szerint nincs is semmi baj. Ez idáig olyan plusz feladatokat kaptam többségében, ami úgy gondolom szakmailag elõbbre vitt és sokat tanultam belõle. Három hónappal ezelõtt indítottuk el jobbító javaslati rendszerünket és én kaptam azt a megtiszteltetést, hogy koordinálhatom az osztályok munkáját. Még nem egészítettük ki a munkaköri leírást, függetlenül ettõl szívesen végzem ezt a feladatot.

A válasz értékelése >>

 

7. MIÉRT GONDOLJA, HOGY ÖN AZ IDEÁLIS JELÖLT A MEGPÁLYÁZOTT POZÍCIÓRA?

A.) Nem állítom ezt magamról, nagyon bízom abban, hogy az interjú alapján ezt Önök így fogják gondolni.

A válasz értékelése >>

 

B.) Véleményem szerint az Önök által vázolt elvárásoknak teljes mértékben megfelelek. Rendelkezem mindazon tapasztalatokkal és készségekkel, melyek a munkakör betöltéséhez szükségesek és úgy gondolom, hogy az anyagi elvárásaim is reálisak, továbbá azonnal munkába tudnék állni.

A válasz értékelése >>

 

C.) A felvázolt munkakör ismeretében úgy vélem leginkább a külföldi tapasztalataimat, ezáltal a jó angol és német nyelvtudásomat tudnám kamatoztatni. Rendelkezem az elvárt ECDL képesítésekkel és a 4 éves gyakorlati háttérrel. Említette, hogy számíthatok egy személyiségtesztre is, már nagyon várom…

A válasz értékelése >>